Újabb hazai győzelmet aratott csapatunk a Soproni Ligában. A 18. fordulóban a Vasas együttese ellen diadalmaskodtunk 3-0-ra. Kanta József büntetőből volt eredményes, a sérüléséből visszatérő Urbán Gábor és Hrepka Ádám is gólt szerzett. Együttesünk ezzel tovább zárkózik az élmezőnyhöz.
A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött Dobó István emlékére, aki a Nemzeti Sport munkatársa volt, közben pedig nagy MTK-drukker.
A kezdőcsapatban helyet kapott a sérülése után visszatért Nagy Gábor, és a csapattal együtt ő is nagy elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe. Középpályásunk szinte minden akcióban benne volt a mérkőzés elején, a mieink számos helyzetet alakítottak ki. A 3. percben Nagy remek beadását Gosztonyi bólintotta kapura, erős fejese alig kerülte el a rövid sarkot. A 10. percben Gosztonyi volt az előkészítő, az érkező Kanta elé tálalt, aki kapásból lőtt, keményen megdolgoztatva Németh Gábort. Három perccel később egy szöglet után Pintér fejelte középre a labdát, Gosztonyinak azonban nem sikerült azt a kapuba kotornia.
Az első negyedóra nyomása után sem vett vissza csapatunk annak ellenére, hogy az erős szél inkább a Vasast segítette. A 19. percben Nagy Gábor lövését védte a Vasas kapusa, majd Vadnai tört előre, egy remek csel után lőtt kapura, de Németh ezúttal is hárított.
A 36. percben Laczkó Zsolt Kanta ellen szabálytalankodott sárga lapot érően, és mivel korábban reklamálásért már kapott figyelmeztető cetlit, Fábián játékvezető kiállította. Az emberelőnyt a második félidő elején sikerült gólra váltani. A 48. percben Zsidait buktatták a tizenhatoson belül, a mieink büntetőt, a vétkes Paripovics sárga lapot kapott, aminek később még volt jelentősége. A tizenegyest Kanta József végezte el, és Németh mellett a kapu jobb oldalába lőtt. (1-0)
Egyórányi játék után Nagy Gábor helyére Lencse László állt be. A 63. percben a végig kiválóan futballozó Zsidai lőtt távolról lőtt, de a vendégek portása hárított. A 67. percben Szabó Ádám váltotta Pátkai Mátét. A 70. percben Paripovics Gosztonyi ellen szabálytalankodott, újabb sárgát kapott és így követhette Laczkót az öltözőbe.
A meccs addigi egyetlen gólját szerző Kanta József a meccs hajrájára átadta a helyét a szintén sérüléséből felépülő Urbán Gábornak. Csatárunk jelezte: ha tökéletes állapotban van, szállítja a gólt. A 85. percben Lencse remekül tálalt tavalyi házi gólkirályunk elé, aki egyből kapura fordult és kilőtte a jobb alsó sarkot. (2-0)
A kegyelemdöfést Hrepka Ádám adta meg a 89. percben. Zsidai kiváló mélységi passza után került nagy helyzetbe támadónk, aki a kifutó Németh mellett a jobb alsóba lőtt. (3-0)
A mieink ilyen arányban is teljesen megérdemelten diadalmaskodott. Csapatunk összességében 7-0-ra nyerte a Vasas elleni párharcot a 2008/2009-es bajnoki sorozatban.
|