Megnyerte első tavaszi mérkőzését csapatunk a Soproni Ligában. Együttesünk 2-1-re diadalmaskodott a Kaposvár ellen. A góljainkat Hrepka Ádám és a sérülése után visszatérő Kanta József szerezte. Győzelmével csapatunk megelőzte a Rákóczit a táblázaton.
A tavaszi idénynyitón Garami József a Végh - Radulovics, Lambulics, Pintér Á., Hídvégi - Hrepka, Zsidai, Pátkai, Gosztonyi A. - Kanta J., Melczer összeállításban küldte pályára a csapatot, a teljes ősz kihagyása után visszatért tehát Kanta József a csapatba. A mieink kezdték az összecsapást, és kezdeményezőbben is léptek fel a vendég kaposváriakkal szemben. Már az 5. percben helyzetbe kerültünk, amikor Hrepka visszagurításánál Kanta elől mentettek az utolsó pillanatban a védők.
A félidő közepén többször is átlövésből veszélyeztettek a mieink, Pátkai kevéssel mellétüzelt, Kanta próbálkozását blokkolta az egyik vendégvédő. A szünet előtt Hrepka került helyzetbe: Hidvégi beadása után sajnos nem találta el jól a labdát, így gól nélkül zárult az első játékrész.
A folytatásban Melczer Vilmost Lencse László váltotta. A csereként beállt támadó már az első percekben veszélyesen játszott, beívelése után Hrepka készítette le a labdát Kantának, aki fölélőtt.
Lencse komoly szerepet játszott várva-várt első 2009-es bajnoki találatunk megszerzésében is. Az 51. percben gyönyörűen fordult kapura, lövése a kapufáról vágódott ki. Védelmi hiba után Hrepka Ádám elé került a labda, aki öt méterről helyezett a hálóba. (1-0)
Második gólunk is Lencsétől indult: a 60. percben csatárunk Gosztonyihoz passzolt, aki Kanta József elé tálalt. Sérüléséből visszatérő játékmesterünk a jobb alsó sarokba lőtt. Kanta végig nagy kedvvel futballozott, és külön öröm, hogy góllal jelezte: a korábbi keserves időszak a múlté. (2-0)
Öt perccel később szépített a Kaposvár. Lambulicsnál látott kezezést az újonc játékvezető, a büntetőt Zahorecz értékesítette a 65. percben. (2-1) Ezután több lehetősége is volt a Kaposvárnak, elsősorban Nikolics veszélyeztetett, de Végh minden alkalommal hárított.
A meccs hajrájában aztán a mieink előtt adódtak helyzetek: Gosztonyi emelésénél az utolsó pillanatban mentettek a védők a gólvonalról, majd egy levágódó lövésnél próbálkozhatott ugyanő, ezúttal a kapus védett. A találkozó záró akkordjaként Lencse lövése kerülte el nem sokkal a kapu bal oldalát.
Az utolsó percekre a nagy taps mellett levonuló Kanta Józsefet és Gosztonyi Andrást Szabó Ádám illetve Kecskés Tamás váltotta, így ők is részesei lehettek győztes idénykezdetünknek.
|